Az Alien-, és Predator-koppintások elengedhetetlen kellékei minden valamire valótelevíziós alapcsomag heti filmkínálatának, lényeg, hogy hangzatos címe, és kecsegtető története legyen, aztán már magától mozdul az ember ujja a távkapcsolóra. Ezért hát az Úr nagy bölcsességében életet adott Phillip Roth-nak (majd a hatodik napon az Asylumnak, de aztán megpihent szerencsére), aki a kilencvenes évektől 2003-ig ontotta a jobbnál-jobb rendezéseket (tisztelet a kivételnek, a '94-es APEX, ami egy ritka elborult időutazós akció-sci-fi, és a '95-ös Digital Man, egy üsdvágdrobbants robotos film, kimondottan jól sikerültek). Azóta producerként jegyez kizárólag tévére, és hordozóra készült low-budget filmeket, nehéz lenne felsorolni eme ékköveket, legyen elég annyi, hogy az ő is előnyben részesíti az ilyen-olyan szuperviharokat, földrengéseket, óriáskígyókat, egyebeket. Itt meg kell jegyeznem, hogy a korábban már taglalt 2000-es Python is az ő bábáskodása alatt készült, ami szvsz minden idők legjobb televízióra készült óriáshüllős trash-filmje.
Sajna a most górcső alá vett alkotása közel sem hozza azt a színvonalat, ami egy kellemes vizuális tripphez kellene. Kifejezetten rossz, főleg azért, mert én megláttam benne az eredeti szándékot és ha nem ragaszkodtak volna ennyire a korlátozott büdzséhez, és időhöz, még akár meg is valósulhatott volna az az akció-sci-fi western, ami ugyan még így is hulladék lenne, de a szórakozási faktor garantált. De hát volt száz dollár nagyjából, amiben benne volt a főhős Olivier Gruner mosodai számlája is (igen, azok az ingek, ugyanis A HÁT, ahogy terebélyes túlsó oldala miatt hívjuk, akármilyen inget nem vesz fel, plusz passzolnia kell az elmaradhatatlan pisztolytáskához a hóna alatt).
Roth alapötlete: valahol a halál töke Mexikóban összecsaphatna western-díszletek közt a HÁT, mint egy új seriff a városban, és egy földönkívüli kaméleonizébigyó. Ezen az apróságon sokat nem agyaltak, legyen zöld, rovarszerű, a többit meg megoldják a commodore-osok. Eddig oké, de úgy félúton valami elszaródott, és egy nagy rohangálós, kínos akciókkal és párbeszédekkel teli katyvasz lett. Aki jól járt, az Gruner, mert lerúghatott mindenkit.
A nyitójelenet minden ufós összeesküvés-elmélet hívőnek spontán orgazmust okoz: ártatlan városlakók menekülnek, mert a hadsereg szépen lebombázza porfészküket. azt pedig mindenki tudja, hogy ilyet csak akkor csinálnak, ha idegen, vagy vírus szabadul el, esetleg idegen vírus. Ezt alátámasztandó apró időugrás után irtózatos légi csatának lehetünk tanú, USA Airforce kontra földönkívüli objektum, olyan fantasztikus kunsztokkal, hogy legyen elég annyi, mindenki ózonált, csak az idegen tudott kiugrani a mentőhajójával. Balszerencsénkre a mexikói senkiföldje drogbáróágra zuhant le, oda meg csak kemény gyerekek mehetnek be, Chuck Norris által kiállított alkalmassági bizonyítvánnyal. Gruner természetesen ilyen, társai az elmaradhatatlan william Zabka, aki Roth összes szarjában szerepet vállalt, meg egy kötekedő színes bőrű sztereotípia, akitől kb annyi telik a játékidő alatt, hogy néha (ötpercenként) megereszt egy "Whaaat?"-ot, meg picsog az alacsony fizetés miatt. megbízójuk az ingyenes promóciós cuccokért szerepeket vállaló Brad Dourif, aki jelen esetben az Atyaúristen, ugyanis legalább öt ember dolgozik a keze alatt, ennyien fértek be a parancsnoki megfigyelőbe. De hát nem is az Apollo 13-at lövik fel, csak valami földönkívüli dögöt akarnak befogni, arra meg bőven elég Gruner ötfős bandája (kapott két tudóst is, örül neki, mint ovis a tejbegríznek). Persze azt nem adja tudtukra, hogy ufóvadászat lesz, elég annyit tudniuk, hogy valami lezuhant gép fekete dobozát kéne kihozniuk, aztán legalább nagyobb lesz a meglepetés.
a rövid játékidőnek hála rögtön az érkezés után Zabkát bedarálja a lény, nem marad semmi, csak az alsóneműje, ezért lehet, hogy meg is répázta. Az ilyen gyanús körülmények még a faarcút sem hagyhatják hidegen, ezért némi erőszak kilátásba helyezésével kiszedi a tudósokból, mi is a helyzet valójában. Örömmel hallja, hogy ha estig nem kerítik elő a lényt, jönnek a bombázók, nincs is motiválóbb az idő-és teljesítménybéres munkánál. Persze estig aztán sok minden történhet, így rövidesen nem csak az időről időre zöld villanásként elsuhanó izével, hanem a helyi "város" egyetlen utcából. három pajtából, és egy kocsmából álló drogbirodalom urával is fel kell venniük a harcot, aki véletlenül hozzájutott Banderas egyik mariachi-kosztümjéhez, így nagyon impozáns a megjelenése. Szóval felváltva rúgja szét a tacozabálókat, és ereszt meg egy sorozatot a lény felé, aki képes felvenni korábbi áldozatai alakját ami tök poén, mert ilyet még úgyse láttunk. Az más kérdés, hogy értelme nem sok van, ugyanis emberi alakban is rögtön nekiesik Grunernek, nyilván tudja, hogy ő itt az alfahím. Akinek közben folyamatosan duruzsol a fülébe Dourif, hogy kapja össze magát, mert legalább két napig gyötörné a bűntudat, ha kénytelen lenne nukleáris hamuvá olvasztani az egész bagázst. Gruner végül kénytelen igénybe venni a tudósok segítségét (meghát nem is maradt embere), akik spéci energiapuskával, és nyomkövetővel. A végkifejletet sejteti, hogy a megfogyatkozott narkósok kénytelenek összeállni Grunerrel, ha meg akarják menteni azt a három pajtát, meg a kocsma féltucat kurváját. A fináléhoz közel már be merik vetni a nagyon speciális effekteket az alkotók, még egy-két petárdát is eldurrantanak. Iszonyatos vadnyugati tűzpárbaj, idegen lény kontra mexikói és francia cowboyok, még a három pajta is elszáll végül, nem mintha mást fel lehetett volna robbantani.
Végül a sugárágyúval rákenik a dögöt egy autó szélvédőjére, amíg ők azt törölgetik, én a homlokom, hogy mikor leszek már túl ezen. Sajna még egy meglepit ki kell bírnom, a lény darabkája ugyanis belemászik a drogbáróba, így más megoldás nem lévén jönnek a bombázók, és mivel Gruner értelemszerűen egyedüli túlélőként nem akar pont öt perccel a vége előtt atomjaira bomlani, fejest ugrik a legközelebbi kútba az iszonyatos tűzvihar elől. Lehet, hogy 18 méter mély, 20 centi vízzel az alján, de neki nyilván meg sem kottyant, mert egy karcolás nélkül mászik elő, miután elült a radioaktív hamu. Mondjuk nem sokkal előtte ugrott ki egy kocsiból, ami látványosan nem sietett sehová, és bőven lett volna ideje megállni, de akkor veszítettek volna legalább három másodpercet, és Gruner sem tudott volna bemutatni egy profi autóból kiugrást. Ilyen kemény legény.
Természetesen mind láttunk már alakváltó idegenes filmet, ezért tuti, hogy úgy érhet csak véget, hogy az utolsó képkockában beleüvölt a kamerába a feltámadt lény. Mivel A HÁT is látott ilyen filmeket, ezért a sivatagban bandukolva az útjába akadó egyetlen női túlélőnek leken egy akkora parasztlengőt, hogy más ember állkapcsa hátratekeredett volna tőle, de a nő ehelyett jól nekiesik, megrudalja, ha lenne nála csíkos szatyor, tán azzal is fejbe verné. Ennél szebb zárást nem is választhattak volna, mondjuk én néztem, hogy nem-e rálépett a macska a távirányítóra, és átkapcsolt valami Istenek a fejükre estek 13-ra, esetleg már hallucinálok, ami a jobbik este lett volna, de nem, tényleg így ér véget. Hiába, a kemény akciószínészek is időnként a forgatókönyvírók kényének-kedvének vannak kiszolgáltatva.
Roth nem teljesen szargyáros, bőven vannak értékelhető munkái, már a kategórián belül. Ez pont nem az, az undorító cgi-nak, fordulatok és igényes cselekményt nélkülöző übergagyi forgatókönyvnek, és a tényleg filléres díszleteknek hála alulmúlta a legtrébb tévére gyártott szutykokat is. Egyetlen pozitívumként főhősünket tudnám felhozni, mert még mindig kegyetlenek a rúgásai. Meg talán a stáblista zárópoénja, amiben Roth az anyja, Gruner, meg az apja emlékének ajánlja ezt a filmet. Legalábbis remélem, hogy poén volt, mert halottgyalázásnak kegyetlen lenne...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése