Motor Psycho (1992)

Sivatag. Sivatag, és elhagyatott országút. Sivatag, elhagyatott országút, és egy főiskolás pár, akik hazafelé autóznak. Mi jóra számíthatnak? Nagy betűkkel kiírják: Száz mérföldre valahonnan. Az egyetlen benzinkút neve: Last Chance. Az egyetlen étkezde neve: Diner. Senki mással nem találkoznak útközben, csak pár motorossal. Mi jóra számíthatnak?
A kezdő képsorokkal közlik velünk: Billy Badd, a helybéli pszichopata nemierőszakoló motoros őrült most szabadult...
Mi jóra számíthatnak?
Semmire.

Először is: ezek a fiatalok tipikus szabad elvű hippi szerelmespár, fittyet hánynak mindenre, békés, make love-hitvallásúak, és ezt bizonyítandó előszeretettel szeretkeznek a sivatagban, ahol csak egy puska célkeresztje látja őket, vezetés közben is szívesen egymás ölébe ülnek, és a kislány a melleit is boldogan kivillantja a szembejövőknek (mivel nincs olyan, hogy szembejövők, így kicsit könnyű bátornak lennie). Kedves, barátkozó srácok, akik csak nevetnek a motorosok beszólásain, és a vészjósló pincérnőn az étkezdében, aki óva inti őket ezektől az utaktól most, hogy Billy Badd szabadlábon van.

Másodszor: Billy Badd szabadlábon van. Rábasztak.

                     "- Be akarsz szarni, Pick? Hát akkor most beszarhatsz.

                           Billy Badd -most mondta a rádió- kiszabadult.

                                       -  Ez nem igaz, May.

                     - De igaz. Olyan biztos, amint ahogy csirkeszaros a segged,

                                  és a csontjaiddal lesz kirakva a sivatag." 

Billy Badd  a legmegátalkodottabb pszichopata állat, akit csak az a négy-öt lakóval rendelkező porfészek látott. Nevét  a karjába karcolva viseli a pincérnő, utalva arra, hogy valami szörnyű múltbeli kalandjuk volt. Az elvetemült motorosok fejvesztve menekülnek, mikor megtudják, hogy szabadult, és az egyetlen rendőr neve hallatán az ellenkező irányban kezdi meg a kutatást utána...
Bármilyen nagy is az a bizonyos száz mérföldre valahonnan nevezetű hely, felettébb kevés út lehet arra, mert az első ember, akibe belebotlanak az ebéd után, az Billy Badd. Hírnevének megfelelően rögtön le is szorítja motorjával a fiatalok kisbuszát (tekintsünk el a két jármű méretbeli különbségeitől ez egyszer). Első benyomásra teljesen normális fiatalemberként viselkedik velük egyébként. Az autójuk elé vizel, taknyát a visszapillantóba törli, és tüzet kér. Majd a szivargyújtót a srác kezén nyomja el.

                "Elkaplak titeket. És majd megduglak a barátod előtt. Aztán őt is."

Így van. Ugyan választ nem kapunk a filmből, hogy Billy vajh' miért nem csak az eszközökben nem válogat, de khm... szexuális téren sem, de lehet hogy jobb is így. Billy ugyanis annyira elmebeteg, hogy hálát adhatunk neki, amiért nem látjuk nemi elferdülésének kiváltó okait.
Talán ennyivel meg is úszhatták volna (ki van zárva), ha nem pöckölik arrébb lökhárítójukkal Billy letámasztott motorját. De megteszik, ezért olyan éktelen haragot és bosszút vonnak magukra, hogy azt elképzelni sem lehet. Hiába nyernek egérutat, és próbálnak segítséget kérni az egyetlen helybéli rendőrtől (aki megköszöni a tájékoztatást, és az ellenkező irányba porzik el), hamarosan megint a nyomukban van az őrült, mert mint mondtam, ez a száz mérföldre valahonnan-hely úgy működik, hogy a fiatalok mintegy óriási mágnesként bevonzzák a motoros pszichókat, legyenek akármilyen távol is tőlük, két percen belül egyik jelenetből átmotoroznak a másikba, és máris ott vannak a sarkukban.
Egyébként Billy kiválóan helyettesíti a megpattant rendőrt: ittas vezetésért helyszíni fejbelövést szab ki két jampec autósra. Korrekt eljárás.

                    "Kapjátok be! Jól elszúrtátok a napomat! Miért kellett így elkúrni
                                                   az én szép napomat?! "

Miután végzett, újra nyomába szegődik a párocskának, és megint tanúi lehetünk egy rettentő közúti veszélyeztetésnek. Billy az elmúlt öt percben ki tudja hol, elkapta a rendőrt, és a hulláját maga mögé kötözve újfent alaposan megzaklatja a fiatalokat vezetés közben. Ugyan nyilvánvaló, hogy elég lenne rárántani a kisbusz kormányát, hogy a moci flikk-flakkokat hányva kavarja fel a sivatag porát, valamiért mégsem történik meg. Ellenben tovább folytatódik a lelki terror, Billy kicsit előreszalad, és ripsz-ropsz összedob egy keresztet, amíg a fiatalok beérik, és felköti rá a rendőrt, meglepetésajándékként pedig elbújik mögötte. Mert tudja, hogy a két eszes ifjonc megáll, hogy megnézze a hullát, ahelyett, hogy húzna a halál lőcsébe. Igaza is van, nemhiába végzett nemi erőszak, és sörétes puska szakon.
Itt véget is érhetne a küzdelem, hiszen végre szemtől szemben állnak, de Billy inkább a lelki terrort preferálja, és válogatott monológok sorát zúdítja szerencsétlenekre, akik lehet, hogy jobban jártak volna, ha a szokásos láncfűrészes gyilkos, esetleg a hullaösszeragasztó szárnyas rém BEATNGU rendszámú járművével akadnak össze, mert valószínű, hogy hamarabb végeztek volna.

"Azt hiszem, most eszem egy vasárnapi villásreggelit. Vasárnap van, vagy nem? Aztán megduglak titeket, ahogy már megígértem."
                   

Azt hiszem, innentől telhetett be a pohár női főszereplőnknek, és vette végre kezébe az irányítást. Mert az addig oké, hogy a barátját megdugják, ennyit minimum, hogy be kell vállalnia, de hogy őt is?! Ezért leüti Billyt egy feszítővassal, és újabb orbitális Halálos iramban-jelenet következik, ha valaki még nem unná, hogy félidőnél tartunk, és még mindig motor kontra kisbusz harcot kell látni. Miután Billy egy remek kaszkadőrmutatvánnyal (picit látszott csak, hogy váltakozott a sebesség, amikor felcsimpaszkodott/felkötözték a kisbusz orrára) átvetődik amúgy mátrixosan a járművükön, szépen megsorozza a fiatalembert a puskájával, ami elvileg leszakíthatná a lábait, gyakorlatilag viszont csak kis mértékben fogja akadályozni a mozgásban a továbbiakban. Mivel a hölgynek kellett átvennie ez időre a kormányt, természetes, hogy felborulnak, és az utolsó pillanatban másznak ki, mielőtt Billy egy lövéssel levegőbe repíti a roncsot, ahogy arra csak a legkeményebb arcok képesek, a legprofibb filmekben.
Ez egyébként spontán orgazmust okoz nála, legalább is az ifjaknak sikerül bemenekülniük a kaktuszok és ördögszekerek csodás birodalmába, amíg Billy munkája gyümölcsét élvezi.
Nagy nehezen elsántikálnak pár sivatagban rothadó szétlőtt autóroncsig (remek művészeti beállítások, szemet gyönyörködtető az egész, de tényleg), ahol nyilvánvalóvá válik, hogy sörétekkel a lábban nehéz menekülni, ezért ideiglenesen ott hagyja a csaj a srácot a francba. Mindössze két percbe telik, hogy Billy begyűjtse szegényt, majd új értelmet adjon a megbikázás kifejezésnek, és maga elé kösse a motorra. Undi, de legalább eredeti. Ezalatt a lány összefut a helyi vietnám-szindrómás flúgossal, aki nyilvánvalóan tud bizonyos dolgokat Billy-ről, de legfőképp vanank fegyverei, illetve ismeri Billy búvóhelyét, csak elég strapás dolog kihúzni belőle, mivelhogy rettentően elborult szegény elméje. Azért némi infóra, és egy nyílpuskára sikerül letarhálni.

Járműve viszont még mindig nincs, ezért visszabaktat az est leszálltával az étkezőhöz (én nem tudom, milyen messze jutottak tőle az egész napos autós-motoros üldözéssel, de ezek szerint nem túl messze, ha gyalogszerrel visszaért. Nem olyan nagy az a sivatag, ahogy mondani szokták), és megfújja a tulajok autóját. Kis közjáték, ami emeli a drámai hatást: megtudjuk, hogy a pincérnőt anno megerőszakolta Billy, és ezért került börtönbe. A fekete-fehér flashback-ek nem épp eredetiek, de legalább árnyalják kicsit ezt az egysíkú sztorit, magyarán kap egy kis keretet a történet, nem csak egy ismeretlen pszichó moleszterál  a sivatagban. Én meg is lepődtem, hogy ilyesmit is képesek voltak beilleszteni ebbe a csekély nyolcvan percbe.
A tulajok tehát áldásukat adják a feminin bosszúra, és furgonjukon suhanva a lány megérkezik Billy sivatagi sufnijába (minden sivatagban van egy elhagyatott műhely/fészer, ahol a helyi tömeggyilkosok áldozatukkal játszadozhatnak), ahol már zajlik a móka. Erős homoszex felhang, merész, de megmarad a verbális megalázáson, nem kell tanúi lennünk olyasminek, aminek, hát, nem akarnánk.

                               "Nyíljon ki a segged, mint egy kis tátika. Na mit
                                      látok? Egy pelenkában őrzött kis pöcsöt!" 

Értelemszerűen Billy zokon veszi, hogy megzavarják játékát, méghozzá kopogás nélkül, és mivel első lövésre sosem sikerül telibe találni a filmekben a gyilkosokat (mint kiderül, hőseinknek másodjára, sőt harmadjára sem fog sikerülni), rövid úton saját nyílvesszőjével szögezik barátja mellé a hölgyeményt. Mielőtt megtörténne, ami logika szerint ilyenkor elkerülhetetlen, viszont a filmes közhelyek világában nem, betoppan a félőrült katona, első blikkre egy robbanólövedékes puskának tűnő fegyverrel, és megvádolja Billy-t, hogy megölte a szüleiket, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy rokonok (ha eddig nem lett volna egyértelmű a sajátos génállományuk alapján). Amíg rendezik családi nézeteltéréseiket-válogatott szidalmak és vádak, fegyver egymásra fogás, majd nem elsülés, végül Billy kivégzi fogyatékos öccsét, akinek kicsit túltöltötték a vérpatronokat a mellényében, mert jól kivehető a bazi nagy ballon az inge alatt-, a fiatalok kiszabadulnak, és
megszerzik az ágyút, már csak használni, meg célozni kéne megtanulniuk, ami nem megy egykönnyen nekik, mint már említettem. Jó párszor mellémegy, vagy el sem sül, de azért előtte mindig úgy csinálnak, mintha a végső lövést adnák le, olyan biztosak a dolgukban.
                     
                              "Te mocsadék! Most meglátjuk, ki nem döglik meg!"

                          
                        "- Ez egy gyönyörű nap a sivatagi lakomban, nem igaz, Frankie?
                                             - Futás, Frankie, futás! 
                                            - Dugás, Frankie, dugás!"

Végül nagy nehezen sikerül belepumpálniuk pár lövedéket (aminek mérete alapján szanaszét kellett volna tépnie a fickót), de természetesen mindig felállnak ilyenkor a kemény arcok, ezért a végső lövést haldokló öccse küldi a mellkasába, egy nyíl formájában. roppant drámai, és megható, ahogy a két halott testvér egymásra borul, női főhősünk nem is tudja visszatartani érzelmeit, a látvány, és a megkönnyebbülés együttes hatására, nemes egyszerűséggel belehány barátja ölébe. Annyi baj legyen. Jó iskola volt ez nekik, hogy közös erővel leküzdhetnek minden akadályt, ahogy a hölgy megfogalmazza a végső konklúziót. Igaza is van, ha hasonló helyzetbe kerüljünk, reménykedjünk, hogy a pszichopatának van egy elmebeteg testvére, aki majd kinyírja nekünk őt, ellenkező esetben seggbekúrnak, és kibeleznek a halál töke sivatagban.

Mi az én konklúzióm? Alex Downs független, low-budget filmje nem is lett olyan szar, mint ahogy elsőre kinéz. Kétségtelen, hogy iszonyat egysíkú a sztori (üldözés, összecsapás, vége), de sok olyan momentuma van, ami miatt én kiemelkedőnek éreztem. Az egyik ilyen momentum egyértelmű: Billy Badd. A karaktert alakító Elvis Restaino, aki az egyetlen a stábból, aki szerepelt eztán más filmekben is, alakítása gyakorlatilag elviszi a hátán a nélküle szinte nézhetetlen filmet. Ilyen elborult alakot, aki a már említett idézetek mellett még ezernyi másik ritka beteg szöveget nyom folyamatosan, üvölt, ripacskodik, gesztikulál, olyan szinten, hogy azt tanítani kéne, nem sok filmben látni. Értelemszerűen túl sok, de nem ebben a moziban, ahol ő az egyetlen indok, amiért ne kapcsoljuk ki fél óra után a cuccot. Ehhez még hozzájön a zseniális szinkron, és fordítás (Haás Vander Péter hangján, ifjú pozitív szereplőnk pedig a zsenge Stólbuci tolmácsolásában szólal meg), ami egy hatalmas löketet ad az egésznek. Továbbá az alkotók nem titkoltan afféle horror-kamaradrámát akartak forgatni, amit prezentálnak is a rengeteg lassított felvétellel, kitartott képekkel a sivatagról, hangsúlyozva az elhagyatottságot, a mellékszereplők szándékosan a végére időzített részletes bemutatásával (ki gondolta volna a hárommondatos szakácsról, hogy a pincérnő férje, akinek végig kellett néznie arája megerőszakolását, az intézkedő rendőr pedig véletlenül-vagy mert ő az egyetlen rendőr-, a későbbi megutaztatott hulla). Erőltetettség, és hatásvadászat van bőven a képekben, mint ahogy látszik az is, hogy nem mertek túl messzire menni a szexuális erőszak-témában (van ugyan erotikus jelenet a fiatalok között, de a mai torture-horror filmekhez képest ez semmi), nem volt bátorságuk pozitív karakterek nemi meggyalázásához. Mondjuk, nem is baj, hogy Billy nem répázta meg őket, mert abból milyen tanulságot lett volna képes levonni a női főszereplő (sivatagi autókázáshoz mindig vigyél magaddal Bill Cosby-féle nemi erőszak-pakkot)?
A film mérsékelt klasszikus lett a fekete humorral tűzdelt országúti tortúrázós horrorok közt, alkotói egyfilmes életrajzukkal nem vonultak be a történelembe, nálunk viszont a vhs-rajongók kedvelték anno. Én mondjuk mikor először láttam, még nem tudtam, mit is akar a motoros bácsi csinálni a kikötözött úriemberrel, ki is akartak zavarni szüleim a szobából. Jó huszonév kellett, hogy újra belefussak eme alkotásba, ami továbbra is csak vhs forrással rendelkezik (szerintem ez érthető), viszont elérhető az interneten bedigitalizálva, tehát nem kell leporolni azt a nagy surrogó, zümmögő, tekercselős szovjet kávédarálót, ha meg akarjuk tekinteni.
Aki már látta, és az, aki még nem, viszont ötezer hasonszőrű alkotást igen, most furcsállja, hogy hová lett a szokásos csattanós zárójelenet. Hát, itt van. Én mondom, kincs ez a képkocka.

Interceptor force: Betolakodók (1999)

 

Az Alien-, és Predator-koppintások elengedhetetlen kellékei minden valamire valótelevíziós alapcsomag heti filmkínálatának, lényeg, hogy hangzatos címe, és kecsegtető története legyen, aztán már magától mozdul  az ember ujja a távkapcsolóra. Ezért hát az Úr nagy bölcsességében életet adott Phillip Roth-nak (majd a hatodik napon az Asylumnak, de aztán megpihent szerencsére), aki a kilencvenes évektől 2003-ig ontotta a jobbnál-jobb rendezéseket (tisztelet a kivételnek, a '94-es APEX, ami egy ritka elborult időutazós akció-sci-fi, és a '95-ös Digital Man, egy üsdvágdrobbants robotos film, kimondottan jól sikerültek). Azóta producerként jegyez kizárólag tévére, és hordozóra készült low-budget filmeket, nehéz lenne felsorolni eme ékköveket, legyen elég annyi, hogy az ő is előnyben részesíti az ilyen-olyan szuperviharokat, földrengéseket, óriáskígyókat, egyebeket. Itt meg kell jegyeznem, hogy a korábban már taglalt 2000-es Python is az ő bábáskodása alatt készült, ami szvsz minden idők legjobb televízióra készült óriáshüllős trash-filmje.

Sajna a most górcső alá vett alkotása közel sem hozza azt a színvonalat, ami egy kellemes vizuális tripphez kellene. Kifejezetten rossz, főleg azért, mert én megláttam benne az eredeti szándékot és ha nem ragaszkodtak volna ennyire a korlátozott büdzséhez, és időhöz, még akár meg is valósulhatott volna az az akció-sci-fi western, ami ugyan még így is hulladék lenne, de a szórakozási faktor garantált. De hát volt száz dollár nagyjából, amiben benne volt a főhős Olivier Gruner mosodai számlája is (igen, azok az ingek, ugyanis A HÁT, ahogy terebélyes túlsó oldala miatt hívjuk, akármilyen inget nem vesz fel, plusz passzolnia kell az elmaradhatatlan pisztolytáskához a hóna alatt).

Roth alapötlete: valahol a halál töke Mexikóban összecsaphatna western-díszletek közt a HÁT, mint egy új seriff a városban, és egy földönkívüli kaméleonizébigyó. Ezen az apróságon sokat nem agyaltak, legyen zöld, rovarszerű, a többit meg megoldják a commodore-osok. Eddig oké, de úgy félúton valami elszaródott, és egy nagy rohangálós, kínos akciókkal és párbeszédekkel teli katyvasz lett. Aki jól járt, az Gruner, mert lerúghatott mindenkit.

A nyitójelenet minden ufós összeesküvés-elmélet hívőnek spontán orgazmust okoz: ártatlan városlakók menekülnek, mert a hadsereg szépen lebombázza porfészküket. azt pedig mindenki tudja, hogy ilyet csak akkor csinálnak, ha idegen, vagy vírus szabadul el, esetleg idegen vírus. Ezt alátámasztandó apró időugrás után irtózatos légi csatának lehetünk tanú, USA Airforce kontra földönkívüli objektum, olyan fantasztikus kunsztokkal, hogy legyen elég annyi, mindenki ózonált, csak az idegen tudott kiugrani a mentőhajójával. Balszerencsénkre a mexikói senkiföldje drogbáróágra zuhant le, oda meg csak kemény gyerekek mehetnek be, Chuck Norris által kiállított alkalmassági bizonyítvánnyal. Gruner természetesen ilyen, társai az elmaradhatatlan william Zabka, aki Roth összes szarjában szerepet vállalt, meg egy kötekedő színes bőrű sztereotípia, akitől kb annyi telik a játékidő alatt, hogy néha (ötpercenként) megereszt egy "Whaaat?"-ot, meg picsog az alacsony fizetés miatt. megbízójuk az ingyenes promóciós cuccokért szerepeket vállaló Brad Dourif, aki jelen esetben az Atyaúristen, ugyanis legalább öt ember dolgozik a keze alatt, ennyien fértek be  a parancsnoki megfigyelőbe. De hát nem is az Apollo 13-at lövik fel, csak valami földönkívüli dögöt akarnak befogni, arra meg bőven elég Gruner ötfős bandája (kapott két tudóst is, örül neki, mint ovis a tejbegríznek). Persze azt nem adja tudtukra, hogy ufóvadászat lesz, elég annyit tudniuk, hogy valami lezuhant gép fekete dobozát kéne kihozniuk, aztán legalább nagyobb lesz a meglepetés.

a rövid játékidőnek hála rögtön az érkezés után Zabkát bedarálja a lény, nem marad semmi, csak az alsóneműje, ezért lehet, hogy meg is répázta. Az ilyen gyanús körülmények még a faarcút sem hagyhatják hidegen, ezért némi erőszak kilátásba helyezésével kiszedi a tudósokból, mi is a helyzet valójában. Örömmel hallja, hogy ha estig nem kerítik elő a lényt, jönnek a bombázók, nincs is motiválóbb az idő-és teljesítménybéres munkánál. Persze estig aztán sok minden történhet, így rövidesen nem csak az időről időre zöld villanásként elsuhanó izével, hanem a helyi "város" egyetlen utcából. három pajtából, és egy kocsmából álló drogbirodalom urával is fel kell venniük a harcot, aki véletlenül hozzájutott Banderas egyik mariachi-kosztümjéhez, így nagyon impozáns a megjelenése. Szóval felváltva rúgja szét a tacozabálókat, és ereszt meg egy sorozatot a lény felé, aki képes felvenni korábbi áldozatai alakját ami tök poén, mert ilyet még úgyse láttunk. Az más kérdés, hogy értelme nem sok van, ugyanis emberi alakban is rögtön nekiesik Grunernek, nyilván tudja, hogy ő itt az alfahím. Akinek közben folyamatosan duruzsol a fülébe Dourif, hogy kapja össze magát, mert legalább két napig gyötörné a bűntudat, ha kénytelen lenne nukleáris hamuvá olvasztani az egész bagázst. Gruner végül kénytelen igénybe venni a tudósok segítségét (meghát nem is maradt embere), akik spéci energiapuskával, és nyomkövetővel. A végkifejletet sejteti, hogy a megfogyatkozott narkósok kénytelenek összeállni Grunerrel, ha meg akarják menteni azt a három pajtát, meg a kocsma féltucat kurváját. A fináléhoz közel már be merik vetni a nagyon speciális effekteket az alkotók, még egy-két petárdát is eldurrantanak. Iszonyatos vadnyugati tűzpárbaj, idegen lény kontra mexikói és francia cowboyok, még a három pajta is elszáll végül, nem mintha mást fel lehetett volna robbantani.

Végül a sugárágyúval rákenik a dögöt egy autó szélvédőjére, amíg ők azt törölgetik, én a homlokom, hogy mikor leszek már túl ezen. Sajna még egy meglepit ki kell bírnom, a lény darabkája ugyanis belemászik a drogbáróba, így más megoldás nem lévén jönnek a bombázók, és mivel Gruner értelemszerűen egyedüli túlélőként nem akar pont öt perccel a vége előtt atomjaira bomlani, fejest ugrik a legközelebbi kútba az iszonyatos tűzvihar elől. Lehet, hogy 18 méter mély, 20 centi vízzel az alján, de neki nyilván meg sem kottyant, mert egy karcolás nélkül mászik elő, miután elült a radioaktív hamu. Mondjuk nem sokkal előtte ugrott ki egy kocsiból, ami látványosan nem sietett sehová, és bőven lett volna ideje megállni, de akkor veszítettek volna legalább három másodpercet, és Gruner sem tudott volna bemutatni egy profi autóból kiugrást. Ilyen kemény legény.

Természetesen mind láttunk már alakváltó idegenes filmet, ezért tuti, hogy úgy érhet csak véget, hogy az utolsó képkockában beleüvölt a kamerába a feltámadt lény. Mivel A HÁT is látott ilyen filmeket, ezért  a sivatagban bandukolva az útjába akadó egyetlen női túlélőnek leken egy akkora parasztlengőt, hogy más ember állkapcsa hátratekeredett volna tőle, de a nő ehelyett jól nekiesik, megrudalja, ha lenne nála csíkos szatyor, tán azzal is fejbe verné. Ennél szebb zárást nem is választhattak volna, mondjuk én néztem, hogy nem-e rálépett a macska a távirányítóra, és átkapcsolt valami Istenek a fejükre estek 13-ra, esetleg már hallucinálok, ami a jobbik este lett volna, de nem, tényleg így ér véget. Hiába, a kemény akciószínészek is időnként a forgatókönyvírók kényének-kedvének vannak kiszolgáltatva.

Roth nem teljesen szargyáros, bőven vannak értékelhető munkái, már a kategórián belül. Ez pont nem az, az undorító cgi-nak, fordulatok és igényes cselekményt nélkülöző übergagyi forgatókönyvnek, és a tényleg filléres díszleteknek hála alulmúlta a legtrébb tévére gyártott szutykokat is. Egyetlen pozitívumként főhősünket tudnám felhozni, mert még mindig kegyetlenek a rúgásai. Meg talán a stáblista zárópoénja, amiben Roth az anyja, Gruner, meg az apja emlékének ajánlja ezt a filmet. Legalábbis remélem, hogy poén volt, mert halottgyalázásnak kegyetlen lenne...